Látványosságaink

Kápolnásnyék község sok látnivalóval büszkélkedhet. Egy részük a múlt emlékeiből tevődik össze, a másik rész a napjaink emlékeiből áll.

Község régmúltjáról a Gárdonyi utcában látható Helytörténeti kiállítás tárgyai mesélhetnek.

Balassa emlékmű

Katolikus plébánia templom: (Fő u.59.) 1937-38-ban épült. Homlokzati középtoronnyal, kazettás famennyezetes.

Református templom: (Vörösmarty utca.) Utcasorban álló épület homlokzati toronnyal. 1812-ben épült. II. világhá­borús sérülések után neogótikus stílusban átalakítva.

Vörösmarty Mihály szülői háza: (Vörösmarty utca 36. a 7-es út mellett.) Építtette gróf Nádasdy család, 1801-ben. Valójában gyermekkorának szín­helye; ide a család 1801-ben költözött. A házban alakították ki a Vörösmarty-múzeumot.

Halász kastély: (Deák F. u. 9) Neobarokk, 1930-as években épült. Főhomlokzatán Halász­ család címere. Belseje átalakítva.

Református-községi temető: Több, sztélé formájú címeres vörösmárvány sírkő, 19. század első felétől. Itt található több nemesi család címeres sírköve és kriptája.

I-Világháborús Emlékmű: Eredeteileg egyedülálló 3 méter magas oszlop, amely 1925-ben került felállításra a mai Hősök terén. Ezt az emlékművet felújították és átalakították 1993-ban. Két oldalszárnyat kapott, és ide kerültek elhelyezésre a II. Világháborús emléktáblák is.
Ugyan itt, a téren került elhelyezésre 1992-ben, a II. Világháborús Emléksír és az 1956-os Kopjafa.

Millecentenáriumi emlékmű: Ezen került elhelyezésre az a bronz dombormű, amelynek mintáját fából kifaragta Sasvári János, és bronzba öntötte Domonkos Béla érdi szobrász. Az emlékmű mellet pihenőpark került kialakításra. Ünnepélyes felavatása 1996. augusztus 20.-án történt

1848-as Emlékmű: 1998-ban március 15.-én került felavatásra az emlékmű a polgármesteri hivatal előtti téren.

Községi címer és a Vörösmarty Család címere: 1999. november 29-én került elhelyezésre a Polgármesteri Hivatal falán. Mindkét címert a Kupi család készíttette, s ajándékozta a község lakóinak.

Vörösmarty parkban található Vörösmarty Mihály szobra, amelyet a költő születésének 200. évfordulójára állított a község.

Bartók Béla szobra a róla elnevezett utca terén áll.

A Bartók szobor története

Bartok szobor Kapolnasnyek full
Kápolnásnyék község egy új szoborral gazdagodott 2003. nyarán. Kupi László kezdeményezésére a Bartók utcai lakosok egy része elhatározta, hogy az utca közepén kialakított parkban saját költségén egy szobrot állít az utca névadójának.

Bővebben...

Balassa Antal emlékezetére

Balassa emlekmu fullKápolnásnyéken a Gárdonyi u. és az Ország u. kereszteződésénél látható egy síremlék, amelyet fák takarják el hosszú évtizedeken keresztül, a közelmúltban újra emberközelbe kerül. BALASSA ANTAL síremléke található ott, amelyhez egy szép aszfaltos járda vezet és az emlékmű környékén rendezetté tette a polgármesteri hivatal. Ki volt ez a Balassa Antal? Életrajzát a század elején jegyezték le idős nyékiek elmondása alapján. 1818. február 7-én született, a régi Fejér megyei nemes Balassa család sarja volt. Apja Balassa Antal, anyja Pázmándy Zsófia, kiktől 1818. február 7-én született. Szülei korán elhaltak elég szép, bár nem-nagy birtokot hagytak gyermekeikre, Antalra és Juliannára. Antal tanulni ment a kecskeméti, majd a pápai főiskolára, nővére pedig férjhez ment a pettendi földbirtokoshoz Sebestyén Sámuelhez. Balassa Antal - amennyiben az adatokból meg lehet állapítani - kiválóan eszes, tehetséges, de nagyon élénk idegalkatú, sőt szilaj természetű gyermek volt. Anyja keze talán gyenge volt, vagy a szülői háztól való korai elszakadás okozta, hogy a nevelés nem tudta benne a szélsőségektől mentes temperamentumot kifejleszteni. Ebből magyarázható meg, hogy minden eszessége mellett sem volt jó tanuló, sőt nehezen tűrte az iskola korlátait, de az akkori időkhöz képest jól elvégezte azokat. Jogász korában már gavallér úrfi volt, saját fogatán járt. Tanulmányai végeztével id. Sárközi Kázmér mellett volt patvarista, majd megyei esküdt, de csakhamar, még a pálya kezdetén otthagyta a hivatalt és visszavonult atyai örökségébe, nyéki birtokára.

Bővebben...

Kovács kiállítás

A múlt század elejét idéző kovácsműhely, az eredeti kovács szerszámokkal és a hozzá kapcsolódó egyéb szerszámokkal együtt látható. A műhelyben eredeti fujtató és szerszámkészlettel életre kel a régi kovács mesterség, amelybe a látogatók is tevékenyen részt vehetnek.

Az 1920-as évekből származó, rekonstruált kovácsműhelyben, nyári időszakban rendszeresen kovácsbemutatókat is tartanak.

Nyitvatartása: telefonon való előzetes bejelentés alapján a 06-22-368-075, vagy a 06-20-390-4865 számon. A megtekintés kb. ¾ óra idegenvezetéssel
Kápolnásnyék, Gárdonyi u. 13.

További cikkeink...

  1. Helytörténeti kiállítás

Kápolnásnyék Község Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása

Szechenyi2020

Infrastruktúra-fejlesztés a kápolnásnyéki könyvtárban

SzechenyiTerv

Copyright 2013 Kápolnásnyék
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36(22)574-100