Menü
Üdvözöljük
Kápolnásnyék weboldalán
Sok boldogságot kívánunk minden névnaposnak!

Közéleti hírek

ÚJ FELSZERELÉSBEN KEZDHETI MEG A KÖVETKEZŐ SZEZONT A KVSE U14-ES KOROSZTÁLYA!

Február 23-án este a Kápolnásnyéki Vörösmarty Sport Egyesület utánpótlás edzésén jártunk, ahol Podhorszki István polgármester adta át a fiataloknak az új edzőfelszerelést, melegítőket. A beszerzés TAO-s támogatásból, a szükséges önrész pedig az Önkormányzat segítségével állt rendelkezésre.

 

„Az egyenpólóval és melegítővel is kifejezhetjük a csapat egységét, erősíthetjük az összetartozás érzését a fiatalokban. A klub elsődleges célja, hogy a gyerekek szeressék meg a labdarúgást, és jókedvvel jöjjenek ebbe a kis közösségbe. Távlati terveink, hogy később, ha elérik a srácok a felnőttkort, ők (az évek óta itt focizó, helyi fiatalok) is meghatározó játékosai legyenek a felnőtt csapatunknak.” – nyilatkozta Höltzl Richárd, a csapat vezetőedzője.

 

 

„Bízunk benne, hogy a kápolnásnyéki fiatalok a jövőben is hasonló, szép eredményeket érnek el, amihez - a lehetőségeinkhez mérten – a szükséges feltételeket biztosítanunk kell!" – tette hozzá Podhorszki István.

 

 

Eredményes, sikeres felkészülést kívánunk a KVSE valamennyi csapatának a következő szezonra!

 

Hajrá Nyék!

Vissza

Elektronikus
Ügyintézési portál!

Keresés


Ügyfélfogadás


Hétfő:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 18:00
Szerda:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 16:00
Péntek:
08:00 - 12:00

Kisbíró

Töltse le helyi lapunk legfrissebb kiadását
Kisbíró 2019. január

Pályázatok


szechenyiterv
Infrastruktúra-fejlesztés a kápolnásnyéki könyvtárban

szechenyiterv

Kápolnásnyék Község Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása