Menü
Üdvözöljük teszt
Kápolnásnyék weboldalán
Sok boldogságot kívánunk minden névnaposnak!

Közéleti hírek

Zöldebbé tettük Kápolnásnyéket

November 9-én összehívtuk településünk segítő szándékú lakóit, hogy közösen tegyük zöldebbé Kápolnásnyéket. A felhívás sokakat elért, így a programon több mint százan vettek részt akár tevékenyen faültetéssel és szemétszedéssel, akár felajánlással segítve a kitűzött célt. 

A zöldnap fő célja volt felhívni a figyelmet Földünk védelmére és tenni valamit környezetünk tisztaságáért, a fenntarthatóságért, közvetve saját egészségünkért. A programot a Levegő Munkacsoport munkatársa, Tarr Katalin nyitotta meg, aki előadásában kifejtette, hogy jelenleg még nincs „B” Bolygó, amire menekülhetünk, ha Földünket elpusztítjuk, így itt és most kell mindent megtennünk azért, hogy sokáig élhető maradjon lakóhelyünk. Előadásában kiemelt szerepet kapott a légszennyezettség és az ultrafinom részecskék veszélyei is, melyek súlyos egészségkárosító hatással bírnak. Tanulmányok szerint a légszennyezettség 11.000 ember idő előtti halálát, valamint fejenként több mint 1 millió forint kárt okoz évente Magyarországon. Az előadó prezentációja után egy tájékoztató jellegű légszennyezettség-mérést végzett Kápolnásnyék különböző területein. Vizsgálatáról a következő összegzést kaptuk:

„Kápolnásnyéken a tájékoztató mérés során az ultrafinom-részecskeszám jó, megfelelő volt. A forgalmasabb helyeken és a szilárd tüzelés (fűtés) hatására a részecskeszám helyenként megemelkedett, de az alacsony háttérszennyezésnek köszönhetően hamar felhígult a koncentráció. Ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk, érdemes lenne további tájékoztató méréseket végezni más időjárási körülmények között, és más évszakban/napszakban, hétköznap is.”

 

A zöldnap fő programja a faültetés és a szemétszedés volt, melyre igen sokan becsatlakoztak a helyszíneken is. Az önkormányzat által vásárolt 35 db fa mellett 12 db felajánlott fa, azaz összesen 47 db fa került elültetésre a falu területén. Ezen belül most már 23 db kőris, 17 db hárs, 3 db boróka, 2 db gesztenye és 2 db japán cseresznyefa tisztítja településünk levegőjét és teszi szebbé, árnyékosabbá a közterületeket.

A fiatal fák új lakóhelyei:

- Vörösmarty Park: 9 db hársfa (örökbe fogadók: Kovács Gábor, Bakos Milán, Barátság Klub [2 fa], Bostyai család, Szabó Dóra, Horváthné Erika)

- papírbolt előtti füves terület: 2 db kőrisfa

- nyugdíjas klub előtt: 2 db hársfa és 1 db kőrisfa (örökbe fogadójuk a Vörösmarty Nyugdíjas Klub)

- Kutas sor: 3 db kőrisfa (örökbe fogadók: Galambos Valéria, Valicsek Kata és Józsa Katalin)

- Táncsics utcai játszótér: 2 db kőrisfa

 

A faültetéssel párhuzamosan vagy azt követően többen szemétszedésre is vállalkoztak. A fő helyszínek között volt a Csekésbe vezető út első szakasza, a vasútállomás környéke, a faluközpont, a Deák utca és a Németh László utca határ felé eső szakasza is. A tapasztalatok szerint igen sok az eldobott hulladék, főként a kieső területeken. Határozottan kérjük a lakosságot, hogy ne vigye szemetét a természetbe, hanem azt a megfelelő módon vitesse el, vagy amit lehet, komposztáljon!

 

A program végeztével egy meleg ebédre vártunk mindenkit a Művelődési Házba, melyről az önkormányzat munkatársai gondoskodtak. Az ebéd mellett mindenki megvitathatta tapasztalatait és élményeit a faültetéssel és a szemétszedéssel kapcsolatban. 

 

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki segített zöldebbé tenni községünket! Nagyon jó kis csapatok alakultak ki az egyes helyszíneken, reméljük, hogy ez az együttműködés a jövőben is így folytatódik majd. Köszönjük a több helyen spontán felajánlott segítséget és a pluszban vásárolt fákat is!

Kiemelt köszönet a szervezésben és lebonyolításban részt vevő önkormányzati kollégáknak és Radó Lászlónak! Ezenkívül szeretnénk köszönetünket kifejezni Fülöp Bertának, a Sarkadi Kertészetnek és Kvak Zoltánnak a programhoz való hozzájárulásért!


Az ültetett fák adatait hamarosan rögzíteni fogjuk a "10 millió fa Magyarországon" projekt applikációjában, melynek célja, hogy minden emberre egy újonnan ültetett fa jusson és ezáltal még tisztábbá váljon országunk levegője.

 

A program a Vektor Közösségi Pont és a No Planet B projekt támogatásával valósulhatott meg.

Vissza

Keresés


Ügyfélfogadás


Hétfő:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 18:00
Szerda:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 16:00
Péntek:
08:00 - 12:00

Kisbíró

Töltse le helyi lapunk legfrissebb kiadását
Kisbíró 2024. január - február