Menü
Üdvözöljük teszt
Kápolnásnyék weboldalán
Sok boldogságot kívánunk minden névnaposnak!

Látványosságaink


Halász kastély

2017.07.05.

(Deák F. u. 9) Neobarokk, 1930-as években épült. Főhomlokzatán Halász­ család címere. Belseje átalakítva.


Részletek

Vörösmarty Mihály szülői háza

2017.07.05.

Ebben a házban töltötte gyermekkorát 1802 és 1811 között Vörösmarty Mihály, a magyar reformkor romantikus költészetének meghatározó alakja, a Szózat szerzője.  A költő egy másik kápolnásnyéki, ma már nem álló épületben született, de emlékeiben érzelmileg ez a ház töltötte be a szülőház szerepét.
A házat Nádasdy Mihály gróf földbirtokos gazdatisztjének, idősebb Vörösmarty Mihálynak és családjának szánta szolgálati lakóhelyül, s az építkezés (1800-1801) felügyeletét is rábízta.
A Vörösmarty-család kilenc gyermekkel népesítette be a házat.
Amikor a Nádasdyak 1884-ben eladták a nyéki birtokot az udvarházzal együtt Ott Károly miniszteri tanácsosnak, már évtizedek óta nem éltek a költő szülei. Az új tulajdonos három szobával bővíttette az épületet, s parkosította környezetét. Később az épület öröklés révén Ott Károly unokahúgára, Kresz Gézánéra szállt, tőle pedig fiára, Kresz Géza hegedűművészre.  A következő örökös Kresz Mária néprajzkutató lett. Kresz Mária a házat a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta, azzal a feltétellel, hogy az épületben emlékmúzeumot rendezzenek be Vörösmarty Mihály tiszteletére.
A ház első Vörösmarty-kiállítását 1952-ben nyitották meg.

A kiállítás az NKA Felemelő század programja keretében valósult meg.

Forrás: http://www.mire.hu/hu/museums/28

 

A házban alakították ki a Vörösmarty-múzeumot.


Részletek

Református templom

2017.07.05.
Református templom

(Vörösmarty utca.) Utcasorban álló épület homlokzati toronnyal. 1812-ben épült. II. világhá­borús sérülések után neogótikus stílusban átalakítva.

Kápolnásnyéki Református Egyházközség

Adatok:

Cím: 2475 Kápolnásnyék, Vörösmarty utca 14-16

Református lelkipásztor: Burján Zsolt

Telefonos elérhetőség: +36 20 456 1662

Facebook oldal: https://www.facebook.com/nyekref/

Messenger: m.me/nyekref

Email cím: klickenkauf@yahoo.de

Egyházközség hivatal e-mail cím: diakonia@freemail.hu

Istentisztelet: minden vasárnap 10 órakor

Kápolnásnyeki Református Egyházközség bankszámlaszáma: 57800064-10007761 (B3 Takarékszövetkezet) támogatás, adományozás céljából. 

 


Részletek

Katolikus plébánia templom

2017.07.05.

Katolikus templom

Kápolnásnyék

Templomunkat 1935-ben kezdték el építeni. 1938-ban lett felszentelve 

Jézus Szíve tiszteletére. Homlokzati középtoronnyal, kazettás famennyezetes. (Kápolnásnyék, Fő u. 59.)

Anyakönyvek 1936-tól vannak, a  Historia Domus pedig 1935-től.

Plébánosaink:

1935 - 1949: Bertha Pál az első, és egyben templomépítő plébános

1949-1960:  Kelényi Ottó

1960-1967: Dr. Kassai István

1967-1977: Milcsinszky Alajos

1977-2017: Tóth Béla

2017-től a velencei plébániához tartozunk.

Kápolnásnyék filiája: Pettend

Plébánosunk: Récsei Norbert

Elérhetőségek:

Tel: 06-22-368-298 

Mobil: 06-30-547-4113

E-mail: velencerkplebania@gmail.com

Cím: Római Katolikus Plébánia Velence Fő u. 70.

Iroda nyitvatartási ideje: hétfőn: 14-17 óráig

                                             péntek: 9-12 óráig

 A Kápolnásnyéki Egyházközség Számlaszáma: 10702105-47793606-51100005


Részletek

Balassa Antal emlékezetére

2017.07.05.

Kápolnásnyéken a Gárdonyi u. és az Ország u. kereszteződésénél látható egy síremlék, amelyet fák takarják el hosszú évtizedeken keresztül, a közelmúltban újra emberközelbe kerül. BALASSA ANTAL síremléke található ott, amelyhez egy szép aszfaltos járda vezet és az emlékmű környékén rendezetté tette a polgármesteri hivatal. 


Részletek

Keresés


Ügyfélfogadás


Hétfő:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 18:00
Szerda:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 16:00
Péntek:
08:00 - 12:00

Kisbíró

Töltse le helyi lapunk legfrissebb kiadását
Kisbíró 2024. január - február