Kápolnásnyéken a Gárdonyi u. és az Ország u. kereszteződésénél látható egy síremlék, amelyet fák takarják el hosszú évtizedeken keresztül, a közelmúltban újra emberközelbe kerül. BALASSA ANTAL síremléke található ott, amelyhez egy szép aszfaltos járda vezet és az emlékmű környékén rendezetté tette a polgármesteri hivatal.
Ki volt ez a Balassa Antal? Életrajzát a század elején jegyezték le idős nyékiek elmondása alapján. 1818. február 7-én született, a régi Fejér megyei nemes Balassa család sarja volt. Apja Balassa Antal, anyja Pázmándy Zsófia, kiktől 1818. február 7-én született. Szülei korán elhaltak elég szép, bár nem-nagy birtokot hagytak gyermekeikre, Antalra és Juliannára. Antal tanulni ment a kecskeméti, majd a pápai főiskolára, nővére pedig férjhez ment a pettendi földbirtokoshoz Sebestyén Sámuelhez. Balassa Antal - amennyiben az adatokból meg lehet állapítani - kiválóan eszes, tehetséges, de nagyon élénk idegalkatú, sőt szilaj természetű gyermek volt. Anyja keze talán gyenge volt, vagy a szülői háztól való korai elszakadás okozta, hogy a nevelés nem tudta benne a szélsőségektől mentes temperamentumot kifejleszteni. Ebből magyarázható meg, hogy minden eszessége mellett sem volt jó tanuló, sőt nehezen tűrte az iskola korlátait, de az akkori időkhöz képest jól elvégezte azokat. Jogász korában már gavallér úrfi volt, saját fogatán járt. Tanulmányai végeztével id. Sárközi Kázmér mellett volt patvarista, majd megyei esküdt, de csakhamar, még a pálya kezdetén otthagyta a hivatalt és visszavonult atyai örökségébe, nyéki birtokára.
Nagy kedvel fogott a gazdálkodáshoz, gyönyörködött címeres ökreiben, tarka lovaiban és megláncolt rókájában. Látogatta a pesti lóversenyeket, járta a híres lóvásárokat. Birtoka a kitartó munka és a szerencse kedvezése mellett folyton gyarapodott. Szerzett is, de főként örökölt. Javainak nagyobb részét egyik gyermektelen nagynénjétől egy bodméri földbirtokos özvegyéről örökölte, másik nagynénjétől Ráckeresztúron örökölt. Balassa Antal tehát tekintélyes birtokos volt a vidéken 679 holdnyi föld ura, mely négy faluban terült el Nyék, Bodmér, Gárdony, és Ráckeresztur határában. Valósággal szerette földjét, tudta, hogy amennyit ád a földnek, annyit várhat tőle. Egyszerű, józanfejű, tipikus magyar ember volt. Háza tája a kellemes falusi gazdaság képét mutatta, amely a mai Balassa ház területén feküdt terebélyes gyümölcsfák és gondozott gazdaság volt a ház körül. A tekintetes úr agglegény maradt, így hiányzott a házából a verőfény, a gyermekek kedves lármája, de helyette sokszor volt hangos a ház, a gazdaság környéke a vidám vendégek zajától. Ismerős, vagy ismeretlen bátran kopoghatott be hozzá, mindenkit szívesen, magyarosan vendégül látott. Volt hozzá ideje, módja, szíve. Gazdálkodási szenvedélye mellett érdeklődött az új dolgok iránt is, szeretett látni és tudni, mikor a londoni világkiállításon részt vett 1851-ben nagyon sok újat tanult a művelt nyugattól, amelyet itthon is megvalósított. Községének, megyéjének ügyeiben is, szívesen forgolódott, a református egyház kurátora volt. Nagyon jó szíve volt, cselédjeinek emberséges gazdája és azok is ragaszkodtak hozzá, hosszú ideig szolgálták. Kedvelt társasági alak volt, ötletes, vidám, szellemes ember, kinek egyik-másik tréfája sokáig a nyékiek száján forgott, hozzá daliás, szép férfi, aki a nők körében is szívesen látott jómódú gavallér. Szinte különös, hogy egy ilyen férfi nőtlen maradt. Közben teltek az évek Balassa is megöregedett, a víg napok tűnedeztek és nehezebben kopogtak be a nyéki kúriába. Az elevenség és életkedv megcsappant, kezdődött a test és lélek hanyatlása. Balassa visszavonult zárkózott emberré lett. Olykor búskomorrá vált, és elgondolkodott azon, hogy mi lesz a vagyonnal, ha ő meghal. Pusztult a ház, pusztult az udvar, az ősi kúriában sok Balassa rokon megfordult, kik mind számítottak az örökségre. Elgondolkodott, hogy a rokonoknak hagyja-e- így egy időre segít rajtuk, aztán majd az is elfogy - s az enyészeté lesz minden. Gondolt egyet és 1868. december 11-én, Székesfehérváron Szöllösy Pál ügyvéd barátjával végrendeletet készítetett, amelyben gondoskodik tisztességes temetésről és kijelenti, hogy minden örökségévé a pápai református kollégiumot és a budapesti református kollégiumot teszi meg. Örök alapítványt tett, melyből a Balassa család gyermekeit és a Szöllösy családból egy gyermeket a fenti gimnáziumok voltak kötelesek tanítani, így hosszú időre gondoskodott a családjáról és a gyermekekről, valamint gondoskodott az egyházakról is a nyéki, a gárdonyi református egyházakról, szegény és árvaalapra valláskülönbség nélkül hagyott pénzt, amelyből a szegény és árva gyermekeket kívánta neveltetni. A két gimnázium volt az örökség fő gondnoka és ők fizették ki a végrendelet alapján a különböző alkalmazottak, cselédeknek járó életjárulékokat, illetve a bútorok és ékszerek a család élő tagjaié lettek. Balassa jól sejtette, hogy rövidesen meghal, mert 2 évre rá 1870.január 31-én kéthetes betegség után elhunyt, és a nyéki Gurlyal völgyben lévő Balassa temetőbe temették. Elképzelhető az a meglepetés, az az öröm, amelyet a végrendelete okozott, melyet Török Pál református püspök olvasott fel. Az egyházat nehéz helyzetben segítette, de olyan helyre adta a pénzt az iskoláknak, ahol nagy szükség volt rá és sokat segített a családja boldogulásával is azáltal, hogy a család gyermekeinek a továbbtanulási lehetőséget biztosította. Ezért is volt az a háborúig, hogy a Balassa család leszármazottai közül nagyon sok orvos, ügyvéd és magasabb végzettségű személy került ki. A két gimnázium 1871. október 29-én újra temettette Balassa Antalt a mai helyre, ahol egy szép síremléket állítottak jótevőjüknek, majd ezt követően minden évben megemlékeztek Balassa Antal évfordulójáról, melyen rendszeresen részt vettek a gimnáziumok képviselői, illetve a nyékiek. Azért választották az új helyet Balassa Antal kérésére, mert így akarta megjelölni halála után is a valamikori Kápolnásnyék első kápolnájának és temetőjének helyét, hogy az utókor is tudjon róla.
(Kupi László)
