Menü
Üdvözöljük teszt
Kápolnásnyék weboldalán
Sok boldogságot kívánunk minden névnaposnak!

Látványosságaink

Vörösmarty park

Az 1900-as évek végéig nagy fájdalma volt a községnek, hogy korábban nem tudott szobrot állítani, amely előtt minden idelátogató leróhatná kegyeletét a költőóriás, Vörösmarty Mihály előtt.

2000-re, a Millennium évfordulójára és Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulójára, Kupi László kezdeményezésére, a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal támogatásával valósították meg sokak álmát, a szobor felállítását. Ehhez az Önkormányzat biztosított területet a volt Óvoda épületének lebontásával.

 

2000 márciusában elkészítette Szabó György budapesti szobrászművész Kőhányáspusztán a szobor agyagmintáját, melyet megtekintett a Művészeti Lektorátus és az Önkormányzat képviselői, és a szükséges korrekciókat végrehajtatták.

 

2000. augusztusban a szobor öntésére Csömörön került sor, viaszveszejtéses öntési eljárással. Majd ugyanitt készült a cizellálás és az antikolás is Szabó György által.

 

2000. szeptember 20-ig került sor Sági Tibor jegyző szervezésében a szobor talapzatának elkészítésére az addigra kialakított parkosított területen. 2000. szeptember 21-én került sor a lábazat beöntésére, a négy márványoszlop és az azokat összekötő elemek elhelyezésére, valamint a szobor felállítására. A Vörösmarty Mihályt ábrázoló szobrot a készíttetők nevében Kupi László, a Vörösmarty Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át Kápolnásnyéknek, Sági Tibornak, a település jegyzőjének.

 

A szobor ünnepélyes leleplezésére 2000. szeptember 29-én országos rendezvény keretében, a Millenniumi Emléknapon került sor.

 

A szobor mérete: 220 cm. magas, súlya 402 kg. A talapzatra rögzítése a beépített rozsdamentes acélból készült belső váz betonba történő öntésével történt.

 

Mára a tér a község egyik legkedveltebb központi területe.

 

A parkban került elhelyezésre a község 1848-as emlékműve is.

 

A park és környezete nagy átalakuláson ment keresztül 2019-ben. A teret kőburkolattal látták el, megoldották a felszíni vízelvezetést, az elektromos áram elvezetése a földfelszín alá került. A parkban víz-, áramvételi helyek, és vizesblokk került kiépítésre.

 

Az elmúlt években a kedveltté vált Vörösmarty parkban kerülnek megszervezésre az önkormányzati kulturális, sport és családi események.

 

Az utcakép is a település központjának kialakítását tükrözi, amely egyedi a Velencei-tó térségében.

Vissza

Keresés


Ügyfélfogadás


Hétfő:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 18:00
Szerda:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 16:00
Péntek:
08:00 - 12:00

Kisbíró

Töltse le helyi lapunk legfrissebb kiadását
Kisbíró 2026. március - április