Hoppkával kíváncsian folytatták az útjukat. Egy gyönyörű kastélyhoz érkeztek, melynek kertjében színes rózsák illata töltötte be a levegőt. A kertben szobrok álltak és a kisfiú futva közelített a bejárathoz.

Tüskés Tódor a legmagasabb rózsa bokor rendreutasítóan szólt utána:
– Lassabban, kisfiú! A fontos dolgok lassan érkeznek! Hoppka nem figyelmeztetett?

Hoppka halkan súgta a kisfiúnak:

- Rém komolyan veszi magát, megélte a háborúkat, az emberek nagyra becsülik.

A kisfiú csendesen megállt, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Tódor már utasította is:

- A kert közepén áll egy öreg cseresznye fa. Mi ketten voltunk tanúi a múltnak. Pihenni szeretnénk, ezért kérlek úgy menj oda hozzá, hogy nem zavarod meg álmában. Ő segíteni fog Neked.

Az öreg cseresznye fa valóban ott állt, teljes pompájában virágzott. Barátságosan szólt:

- Gyere csak bátran közelebb, ne hallgass öreg zsémbes barátomra -zúgta kedvesen- Bár titkolja, de aranyból van a szíve. Tudom mit keresel és örömmel oda is adom Neked.

Azzal kinyitotta bársonyos virágának szirmait, melynek a közepéből egy varázslatosan csillogó szó röppent a kisfiú tenyerébe: ÁLOM.

A betűk finoman simultak a lapra és felragyogtak. A kaland tovább folytatódott.