Menü
Üdvözöljük teszt
Kápolnásnyék weboldalán
Sok boldogságot kívánunk minden névnaposnak!

Látványosságaink

Meszleny-kastély

„A Bágyom-patak melletti dombtetőn a birtokszerző meszleni Meszleny (I.) János alispán unokája - Meszleny (I.) Pál középső fia - Meszleny Antal emeltetett kastélyt a XVIII. század második felében, közelebbről meg nem határozható időpontban. Ebben az első fázisban a mai épület észak-déli szárnya készült el, azaz a jobboldali mellékszárny. Ez a része az épületnek barokk stílusú belsőt és külsőt kapott. A kelet-nyugati szárnyat, mely a mai főszárny, a második fázisban építették. Ez az épületbővítés klasszicista stílusban készült a XIX. század első felében, az építtető Meszleny Ignác volt. A XX. század első felében Meszleny Pál tulajdonában volt az épület, egészen a II. világháborúig ő lakta a kastélyt. Meszleny tulajdonát képezte a Velencei-tó keleti és északi parti részének teljes területe. Egyebek mellett a keleti karéjt egy Tarnai nevű vállalkozóval építtette ki fürdőteleppé.

A Meszleny kastély szabadon álló, földszintes, U-alaprajzú épület. Baloldalához 4 tengelyes, hátraugró toldalék csatlakozik.

Hátsó homlokzatán két vaskos oszlopon nyugvó, timpanonos, igen erősen előreugró kocsialáhajtó áll. A jobboldali szárny végén emeletes, toronyszerű rész található. Az oldalszárnyak egytraktusosak, a helyiségek a belső oldalukon végigfutó boltozott folyosóról nyílnak. Az épület alatt pince húzódik A Meszleny család a kastély körül angolparkot alakított ki, melynek ideje a XIX. század közepére tehető. A kert egészen a tópartig nyúlt le, ebben, a tó felőli részen szökőkúttal ellátott parkot építettek ki. A Bágyom-patak vízét duzzasztották fel, vízeséseket, hidakat építettek, műromok kerültek elhelyezésre. Egy 1860-as mélyfúrású kút biztosította a kastély, majd a későbbi idetelepített üzemek vízellátását.”

Tőle 10 méterre van a Jancsi-kút nevű forrás, amelynek vize ma is feltör a Bágyom-patakban kialakított, kőbe foglalt kútfejből. Egész évben folyik belőle a gazdag vas tartalmú víz a Bágyom-patakba, s a legnagyobb téli hidegben sem fagy be.

A II. Világháború során a kastély komoly sérüléseket szenvedett. A kastély helyreállítása fejében a Kultuszminisztérium 1945 után bérbe vette az erősen átalakított épületet üdülő céljára. Államosítására ugyanabban az évben került sor. Mivel azokban az időkben a tó vize igen sekély volt, 1948-ban a minisztérium üdülő helyett végül gyógypedagógiai iskolát létesített a kastélyban . Ez az intézmény az új iskola megnyitásáig működött az épület falai között. Majd a Velencei Kisegítő iskola teljes elkészülte után a kastélyt a Vörösmarty Termelő Szövetkezet vette át, s benne műanyagfröccsöntő üzemet és TSZ konyhát üzemeltetett. Igen nagyon leromlott az épület állaga, s a TSZ visszaadta az államnak.

A ’Meszlenyi-park’ másik részében az 1970-es években úttörőtáborokat létesítettek. A kastélydomb mögötti területen hozták létre az 1970-es évek második felétől a Velencei EXPRESS Tábor 328 férőhelyes emeletes ágyas sátortáborát, ’Középiskolás Üdülőtábor’ névvel, a Bágyom-patak bal oldali dombhajlatában. A patak jobb oldalán lévő területen, a Gárdonyi utcáig terjedő részben építettek gondnoki épületet, egy konyhaépületet étkezdével, valamint 8 darab faház épült fel a táborozók részére. A Gárdonyi út melletti területen az ARÉV betonüzemében előre gyártott elemekből fiatal felnőtteknek felépült egy 32 darab duplaszobás, közös vizesblokkal ellátott, 248 férőhelyes, emeletes ágyas ’Ifjúsági Motel’ épületrendszer is.

A Meszleny-kastély hosszú ideig üresen állt, az elhagyott épület több része omladozni kezdett. Az államtól megvásárolta egy vállalkozó, de nem kezdett vele semmit, adósságai miatt elvették tőle, s az enyészet kezdte teljesen tönkretenni az épületet. A kastélykert, a valamikori gyönyörű park - különleges fáival - szintén erősen pusztulásnak indult, a több száz éves fák kidőltek, elszáradtak.

A rendszerváltozás óta üresen állt a kastély, állaga folyamatosan romlott, míg végül 2020-ban a Kárpát-Medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány szervezésében megkezdték az épület és a park teljes felújítását.

2026-os átadása után múzeumként várja a látogatókat.

Fischer Emil Múzeum

Meszleny-kastély

2481 Velence, Tábor u. 3.

Összeállította: Kupi László helytörténeti kutató

Vissza

Keresés


Ügyfélfogadás


Hétfő:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 18:00
Szerda:
08:00 - 12:00 / 13:00 - 16:00
Péntek:
08:00 - 12:00

Kisbíró

Töltse le helyi lapunk legfrissebb kiadását
Kisbíró 2026. március - április