Kápolnásnyéken, a Gárdonyi u. és az Ország u. kereszteződésénél található BALASSA ANTAL síremléke, amelyhez egy szép aszfaltos járda vezet.
Ki volt Balassa Antal?
’1818. február 7-én született, a régi Fejér megyei nemes Balassa család sarja volt. Apja Balassa Antal, anyja Pázmándy Zsófia. Szülei korán elhaltak. Elég szép, bár nem nagy birtokot hagytak gyermekeikre, Antalra és Juliannára. Antal tanulni ment a kecskeméti, majd a pápai főiskolára, nővére pedig férjhez ment a pettendi földbirtokoshoz, Sebestyén Sámuelhez. Balassa Antal kiválóan eszes, tehetséges, de nagyon élénk idegalkatú, sőt szilaj természetű gyermek volt. Ebből magyarázható meg, hogy minden eszessége mellett sem volt jó tanuló, sőt nehezen tűrte az iskola korlátait, de az akkori időkhöz képest jól elvégezte azokat. Jogász korában már gavallér úrfi volt, saját fogatán járt. Tanulmányai végeztével id. Sárközi Kázmér mellett volt patvarista, majd megyei esküdt, de csakhamar, még a pálya kezdetén otthagyta a hivatalt és visszavonult atyai örökségébe, nyéki birtokára. Nagy kedvvel fogott a gazdálkodáshoz, gyönyörködött címeres ökreiben, tarka lovaiban és megláncolt rókájában. Látogatta a pesti lóversenyeket, járta a híres lóvásárokat. Szerzett is, de főként örökölt. Javainak nagyobb részét egyik gyermektelen nagynénjétől, egy bodméri földbirtokos özvegyétől örökölte, másik nagynénjétől Ráckeresztúron örökölt. Balassa Antal tehát tekintélyes birtokos volt a vidéken, 679 holdnyi föld ura.’
Háza a mai Balassa-ház területén feküdt. Terebélyes gyümölcsfák és gondozott gazdaság volt a ház körül. A tekintetes úr agglegény maradt, így hiányzott házából a gyermekek kedves lármája, de helyette sokszor volt hangos a ház a vidám vendégek zajától. Ismerős, vagy ismeretlen bátran kopogtathatott be hozzá, mindenkit szívesen látott vendégül. Volt hozzá ideje, módja, szíve. Gazdálkodási szenvedélye mellett érdeklődött az új dolgok iránt is, szeretett látni és tudni. Részt vett a londoni világkiállításon 1851-ben, ahol sok újat tanult. Községének, megyéjének ügyeiben is szívesen tevékenykedett, a református egyház kurátora volt. Nagyon jó szíve volt, cselédjeinek emberséges gazdája, akik ragaszkodtak hozzá. Hosszú ideig szolgálták. Kedvelt társasági alak volt, ötletes, vidám, szellemes ember, akinek egyik-másik tréfája sokáig a nyékiek száján forgott. Emellett daliás, szép férfi volt, aki a nők körében is szívesen látott jómódú gavallérnak számított. Különös, hogy egy ilyen férfi nőtlen maradt. Közben teltek az évek, Balassa is megöregedett, a víg napok elmúltak, és egyre kevesebben kopogtattak be a nyéki kúriába. Balassa Antal visszavonult, zárkózott emberré lett. Az ősi kúriában sok Balassa rokon megfordult, akik mind számítottak az örökségre. Elgondolkodott, hogy a rokonoknak hagyja-e vagyonát - így egy időre segít rajtuk, de aztán majd az is elfogy és az enyészeté lesz minden. Gondolt egyet és 1868. december 11-én, Székesfehérváron, Szöllősy Pál ügyvéd barátjával végrendeletet készíttetett, amelyben gondoskodott tisztességes temetéséről és kijelentette, hogy minden örökségévé a Pápai Református Kollégiumot és a Budapesti Református Kollégiumot teszi meg. Örök alapítványt tett, melyből a Balassa család gyermekeit és a Szöllősy családból egy gyermeket a fenti gimnáziumok voltak kötelesek tanítani. A két gimnázium volt az örökség fő gondnoka, és ők fizették ki a végrendelet alapján a különböző alkalmazottakat, valamint a cselédeknek járó életjáradékot. (Elképzelhető az a meglepetés, amelyet később végrendelete okozott.) Balassa jól sejtette, hogy rövidesen meghal, mert 2 évre rá, 1870.január 31-én, kéthetes betegség után elhunyt, és végakarata ellenére rokonai a nyéki Gurlyal-völgyben lévő Balassa temetőbe temették el. A fent említett két gimnázium 1871. október 29-én újra temettette Balassa Antalt, ahol egy szép síremléket állítottak jótevőjüknek.
Azért választották az új helyszínt Balassa Antal kérésére nyugvóhelyül, mert így akarta megjelölni halála után a valamikori Kápolnásnyék első kápolnájának és temetőjének helyét, hogy az utókor is tudjon róla.
Készítette: Kupi László helytörténeti kutató
